Máté Ágnes: Javaslatok fiatal kutatói életpálya javítására II. rész
2. (Bér)feszültség a posztdoktorok és a státusszal rendelkező kutatók között a posztdoktori
ösztöndíjrendszer miatt
A posztdoktorok a posztdoktori támogatás fajtájától függően főmunkatársi vagy nagydoktori szintű
fizetést kaphatnak, ami bérfeszültséget okozhat a már régebben az adott kutatóintézetben dolgozó,
és az előléptetésüket évek óta hiába váró, így csak tudományos segédmunkatársi, vagy munkatársi
bért kapó kutatók és a posztdoktor között. A posztdoktori pozícióval automatikusan járó
tudományos munkatársi kinevezés is okozhat feszültséget a megérdemelt előléptetésüket hiába
váró, a kutatóintézetben már régóta dolgozó segédmunkatársak és a posztdoktor között.
Ugyanakkor, ha a posztdoktor ösztöndíjának lejárta után státuszhoz jutna a kutatóintézetben (amire
egyébként nem sok esély van), tudományos munkatársi pozíciójából tudományos segédmunkatársi
pozícióba léptetik vissza, mivel az intézetének nincs ennél nagyobb bérkerete az alkalmazására
(megtörtént esetekre hivatkozunk).
3. Az ösztöndíjakkal kapcsolatos problémák. Transzparencia a kutatási pályázatok értékelésében:
bírálói anonimitás vs. a pályázó teljes adatszolgáltatása.
Aggályosnak tartjuk, hogy a mai kutatási ösztöndíjak (Bolyai, NKFIH posztdoktori és kutatói, a
korábbi MTA posztdoktori és a mostani MTA Prémium posztdoktori) mindegyikében a pályázatok
elbírálását mindvégig anonimnak megmaradó kutatók végzik, akik tehát nem kötelesek névvel
vállalni a véleményüket. Az NKFIH pályázatok kivételével a pályázók a véleményeket is csak
akkor ismerhetik meg, ha elnyerték az ösztöndíjat/támogatást. Ugyanakkor az anonim bírálók
minősítésén múlik nemcsak az ösztöndíj/kutatási pénz elnyerése, de a Bolyai ösztöndíj esetében a
teljes 2-3 év alatt írt részbeszámolók, és a záróbeszámoló értékelése is, amely pedig minősítéstől
függően lehetővé teszi, vagy kizárja, hogy az adott pályázó egy második alkalommal is
megpályázza és elnyerhesse az ösztöndíjat.
2015-ben a Bolyai ösztöndíj Kuratóriuma úgy rendelkezett, hogy az egy-egy ösztöndíjas év végén
tett beszámolóhoz az ösztöndíjas nem köteles az elkészült, de hivatalosan még nem publikált
könyvfejezetet/cikket papír alapon benyújtani, csak a már nyomtatásban is megjelent írását köteles
az MTMT-be felölteni és elérhetővé tenni. Ehhez képest születnek olyan anonim bírálatok, amelyek
ezzel a szabályozással ellentétesen számon kérik az ösztöndíjason, hogy még nem publikált
írásának elkészültét a bírálónak nem áll módjában megítélni, és annak létezését csak az ösztöndíjas
szavahihetősége bizonyítja. Az efféle bírálat olyan benyomást kelt, mintha a bíráló maga nem
ismerné a Bolyai ösztöndíj szabályzatát, így véleménye megkérdőjelezhető.
(Bővebben kifejtve az eset: Ehhez képest az ösztöndíjas számára anonim bíráló a második éves
beszámolóra reagálva leírta azt az értékelő azt a mondatot, hogy „az a tény, hogy valóban elkészülte
nyolcvan oldalnyi rész a kötetből, csak az ösztöndíjas szavahihetőségén múlik, azt a bírálónak
nincs módja megítélni.” Ez a mondat több szempontból is offenzív: egyrészt az ösztöndíjas szakmai
hitelét vonja kétségbe. Másrészt az sem igaz, hogy a beszámolóban foglaltak igazságának ténye
csak az ösztöndíjas szavahihetőségén múlik, ugyanis a Bolyai ösztöndíjas munkabeszámolóját a
befogadó intézmény vezetője, esetünkben Kecskeméti Gábor igazgató úr is alírásával látja el, tehát
az adatok hitelességéért formailag ő is szavatol. Ha a tisztelt bíráló azonban a rendszert akarja
kritizálni, tehát azt, hogy az ösztöndíjas idő közben nem vagyunk kötelesek a még nem végleges
kéziratokat benyújtani, akkor azzal a problémával forduljon a Bolyai Kuratóriumához, és ne az
ösztöndíjas értékelését rontsa le. Persze ez igen problémás ellenőrzési forma lenne, hiszen
bölcsészeknél még számon lehet kérni, hogy tessék benyújtani, ami papírra került, de nem tudjuk,
egy természettudósnál egy folyamatban lévő kísérletsorról hogyan kérnének be nem csupán az ő
szavahihetőség én múló kutatási adatokat.)
Ki ellenőrzi magukat a bírálókat? Javaslatok.
Be kellene vezetni valamiféle kontrollt a véleményekkel kapcsolatban, esetleg mint minimális
változtatást, megtenni azt, hogy a Bolyai Kuratórium döntése ellen ne lehessen fellebbezni (tehát az
ellen, hogy valaki megkapja-e az ösztöndíjat, vagy sem, mint az NKFIH-nál), de a bíráló névvel
vállalja a véleményét (sajnos ez a kritérium az NKFIH-nál is hiányzik). Ha pedig a bíráló nem adja
a nevét a véleményéhez, minimális változtatásként legalább a Kuratórium tagjainak legyen
nyilvános a névsora, mint például a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz és Babits ösztöndíjai esetében.
Esetleg időnként retrospektíve felül kellene vizsgálni, hogy a bíráló véleményéhez képest az adott
ösztöndíjas milyen munkát végzett. Bevezetni néhány alapvető kritériumot, és az ösztöndíjasok
számára is világossá tenni, hogy pontosan mennyi publikáció, hazai vagy nemzetközi előadás, kötet
megjelentetése stb. nélkül nem bocsátható az ösztöndíjas a második pályázati ciklusra.
A mai ösztöndíjrendszerben a bírálónak túl sok hatalma van, ahhoz képest, hogy az ő szakmaiságára
nincs rálátása a pályázóknak a döntés megszületését követően sem. Ráadásul a Bolyai ösztöndíjat a
pályájuk korai szakaszában lévő kutatók kaphatják meg, s legalábbis nagyon hosszú távra el lehet
valakinek a pályáját lehetetleníteni az anonimitás mögé bújva.
ösztöndíjrendszer miatt
A posztdoktorok a posztdoktori támogatás fajtájától függően főmunkatársi vagy nagydoktori szintű
fizetést kaphatnak, ami bérfeszültséget okozhat a már régebben az adott kutatóintézetben dolgozó,
és az előléptetésüket évek óta hiába váró, így csak tudományos segédmunkatársi, vagy munkatársi
bért kapó kutatók és a posztdoktor között. A posztdoktori pozícióval automatikusan járó
tudományos munkatársi kinevezés is okozhat feszültséget a megérdemelt előléptetésüket hiába
váró, a kutatóintézetben már régóta dolgozó segédmunkatársak és a posztdoktor között.
Ugyanakkor, ha a posztdoktor ösztöndíjának lejárta után státuszhoz jutna a kutatóintézetben (amire
egyébként nem sok esély van), tudományos munkatársi pozíciójából tudományos segédmunkatársi
pozícióba léptetik vissza, mivel az intézetének nincs ennél nagyobb bérkerete az alkalmazására
(megtörtént esetekre hivatkozunk).
3. Az ösztöndíjakkal kapcsolatos problémák. Transzparencia a kutatási pályázatok értékelésében:
bírálói anonimitás vs. a pályázó teljes adatszolgáltatása.
Aggályosnak tartjuk, hogy a mai kutatási ösztöndíjak (Bolyai, NKFIH posztdoktori és kutatói, a
korábbi MTA posztdoktori és a mostani MTA Prémium posztdoktori) mindegyikében a pályázatok
elbírálását mindvégig anonimnak megmaradó kutatók végzik, akik tehát nem kötelesek névvel
vállalni a véleményüket. Az NKFIH pályázatok kivételével a pályázók a véleményeket is csak
akkor ismerhetik meg, ha elnyerték az ösztöndíjat/támogatást. Ugyanakkor az anonim bírálók
minősítésén múlik nemcsak az ösztöndíj/kutatási pénz elnyerése, de a Bolyai ösztöndíj esetében a
teljes 2-3 év alatt írt részbeszámolók, és a záróbeszámoló értékelése is, amely pedig minősítéstől
függően lehetővé teszi, vagy kizárja, hogy az adott pályázó egy második alkalommal is
megpályázza és elnyerhesse az ösztöndíjat.
2015-ben a Bolyai ösztöndíj Kuratóriuma úgy rendelkezett, hogy az egy-egy ösztöndíjas év végén
tett beszámolóhoz az ösztöndíjas nem köteles az elkészült, de hivatalosan még nem publikált
könyvfejezetet/cikket papír alapon benyújtani, csak a már nyomtatásban is megjelent írását köteles
az MTMT-be felölteni és elérhetővé tenni. Ehhez képest születnek olyan anonim bírálatok, amelyek
ezzel a szabályozással ellentétesen számon kérik az ösztöndíjason, hogy még nem publikált
írásának elkészültét a bírálónak nem áll módjában megítélni, és annak létezését csak az ösztöndíjas
szavahihetősége bizonyítja. Az efféle bírálat olyan benyomást kelt, mintha a bíráló maga nem
ismerné a Bolyai ösztöndíj szabályzatát, így véleménye megkérdőjelezhető.
(Bővebben kifejtve az eset: Ehhez képest az ösztöndíjas számára anonim bíráló a második éves
beszámolóra reagálva leírta azt az értékelő azt a mondatot, hogy „az a tény, hogy valóban elkészülte
nyolcvan oldalnyi rész a kötetből, csak az ösztöndíjas szavahihetőségén múlik, azt a bírálónak
nincs módja megítélni.” Ez a mondat több szempontból is offenzív: egyrészt az ösztöndíjas szakmai
hitelét vonja kétségbe. Másrészt az sem igaz, hogy a beszámolóban foglaltak igazságának ténye
csak az ösztöndíjas szavahihetőségén múlik, ugyanis a Bolyai ösztöndíjas munkabeszámolóját a
befogadó intézmény vezetője, esetünkben Kecskeméti Gábor igazgató úr is alírásával látja el, tehát
az adatok hitelességéért formailag ő is szavatol. Ha a tisztelt bíráló azonban a rendszert akarja
kritizálni, tehát azt, hogy az ösztöndíjas idő közben nem vagyunk kötelesek a még nem végleges
kéziratokat benyújtani, akkor azzal a problémával forduljon a Bolyai Kuratóriumához, és ne az
ösztöndíjas értékelését rontsa le. Persze ez igen problémás ellenőrzési forma lenne, hiszen
bölcsészeknél még számon lehet kérni, hogy tessék benyújtani, ami papírra került, de nem tudjuk,
egy természettudósnál egy folyamatban lévő kísérletsorról hogyan kérnének be nem csupán az ő
szavahihetőség én múló kutatási adatokat.)
Ki ellenőrzi magukat a bírálókat? Javaslatok.
Be kellene vezetni valamiféle kontrollt a véleményekkel kapcsolatban, esetleg mint minimális
változtatást, megtenni azt, hogy a Bolyai Kuratórium döntése ellen ne lehessen fellebbezni (tehát az
ellen, hogy valaki megkapja-e az ösztöndíjat, vagy sem, mint az NKFIH-nál), de a bíráló névvel
vállalja a véleményét (sajnos ez a kritérium az NKFIH-nál is hiányzik). Ha pedig a bíráló nem adja
a nevét a véleményéhez, minimális változtatásként legalább a Kuratórium tagjainak legyen
nyilvános a névsora, mint például a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz és Babits ösztöndíjai esetében.
Esetleg időnként retrospektíve felül kellene vizsgálni, hogy a bíráló véleményéhez képest az adott
ösztöndíjas milyen munkát végzett. Bevezetni néhány alapvető kritériumot, és az ösztöndíjasok
számára is világossá tenni, hogy pontosan mennyi publikáció, hazai vagy nemzetközi előadás, kötet
megjelentetése stb. nélkül nem bocsátható az ösztöndíjas a második pályázati ciklusra.
A mai ösztöndíjrendszerben a bírálónak túl sok hatalma van, ahhoz képest, hogy az ő szakmaiságára
nincs rálátása a pályázóknak a döntés megszületését követően sem. Ráadásul a Bolyai ösztöndíjat a
pályájuk korai szakaszában lévő kutatók kaphatják meg, s legalábbis nagyon hosszú távra el lehet
valakinek a pályáját lehetetleníteni az anonimitás mögé bújva.
Az anonimitás sajnos fontos. A gyengébb pályázatokat senki nem vállalná el potenciális konfliktus miatt. Amúgy nem vagyok meggyőződve arról, hogy a bírálók véleménye valóban óriási súllyal bír. Ez azért van, mert jó esetben a bizottság tudja, hogy vannak szigorú és kevésbé szigorú bírálók. Ha pl. egy pályázaton ahol a pályázók negyede nyer akkor az aki a mezőny második felében van annál szinte biztos, hogy nem a bíráló hozta a negatív döntést, hanem már a bizottság. (Ugyanez igaz a legjobbakra.) A bírálók véleménye a határeseteknél lehet nagyon fontos. Egy jó bíráló nem igazán döntést hoz, mint inkább rámutat a pályázat gyenge és erős pontjaira, hogy a bizottság képben legyen bizonyos részletekkel.
ReplyDeleteAz anonimitás szerintem is fontos. A két álláspont közötti megoldás lehet az, hogy a bírálók listáját közzéteszik minden pályázati fordulóban, NKFIH/Bolyai-bizottságokra bontva (ahogy a folyóiratok szokták az év végén, hogy abban az évben kik lektoráltak cikkeket). Arra szerintem nincs kapacitásuk az ügyintézőknek, hogy tartalmi/minőségi ellenőrzést végezzenek a bírálatokon, és problémás lenne egy ilyen minőségellenőrzés (a folyóiratoknál se nyúl(hat)unk be a lektori véleményekbe tartalmilag).
ReplyDeleteAz NKFIH-pályázatoknál én is hiányoltam, hogy a bírálók nincsenek tisztában az elszámolhatósági szabályokkal, ezért a költségvetés értékelésekor olyat kérnek számon, amit a szabályozás miatt nem is lehet. Erre az a megoldás, ha a bírálók kapnak egy rövid összefoglalót, hogy a költségvetés értékelésekor mik a legfontosabb szabályok, mire figyeljenek.