Máté Ágnes: Javaslatok fiatal kutatói életpálya javítására III. rész

4. Ösztöndíjak külön dologi kiadási rovat nélkül

A fiatal kutatói és posztdoktori ösztöndíjak az MTA Prémium Posztdoktori Ösztöndíj Támogatás
kivételével a munkabéren kívül nem tartalmaznak egyéb juttatást, azaz a kutatáshoz
nélkülözhetetlen dologi támogatást.  A kutatók tehát nem juthatnak a munkához ma már
nélkülözhetetlen laptophoz, nem utazhatnak konferenciákra, levéltárakba, nem iratkozhatnak be
könyvtárakba, nem rendelhetik meg a munkájukhoz nélkülözhetetlen fotómásolatokat a vizsgálandó
iratokról stb., hacsak ezeket nem fizetik ki a saját, megélhetésükre kapott munkabérükből.
Javaslat. Minden ma adható ösztöndíjtípusba külön egységként beépítendő a bérkiegészítésen felül
tervezhető kutatási keret, amellyel a posztdoktor/fiatal kutató maga rendelkezik, legyen szó NKFIH
vagy MTA által adott ösztöndíjakról.

5. Speciálisan a női kutatók helyzete az akadémiai életpályán

2017 januárjában volt hír, hogy az MTA elnöke megalapította a Nők a Kutatói Életpályán Elnöki
Bizottságot (http://mta.hu/mta_hirei/megalakult-a-nok-a-kutatoi-eletpalyan-elnoki-bizottsag-107348
A májusi Fórumon elhangzott, hogy a Bizottság eddig egy kutatóintézetben járt és mérte fel a
kutatónők karrierproblémáit. Az alábbiakban néhány, kifejezetten a 40 év alatti női kutatók
életpályájával kapcsolatos problémát említünk.

Kutatónők alacsony gyermekvállalási kedve az anyagi biztonság hiányában
Lovász László Akadémia elnök úr következő ciklusra vonatkozó munkatervében szerepel a fiatal
nők helyzetével kapcsolatos felvetés, idézzük: „én az egyik legfontosabb feladatunknak e téren
annak megoldását tartom, hogy a fiatal anyák gyerekeik nevelése miatt ne essenek ki a tudományos
közéletből és információáramlásból. Ehhez sok mindent meg kell lépni (rugalmas munkaidő,
konferencia-részvétel támogatása, bébiszitter-támogatás, előadásokon gyermekfelügyelet) [...]”

Véleményünk szerint a problémát már eggyel korábbi szinten kell észlelni, azaz a
gyermekvállalási kedv és az ehhez kapcsolódó anyagi bizonytalanság problémájánál.
A kutatónők, s általában a rendszerbe relatíve új belépőnek számító kutatók számára nincs 3-4 évnél
tovább tervezhető alkalmazás. (Ráadásul például a Bolyai ösztöndíjat 2014 óta csakis már állásban
lévő kutatók kaphatják meg, ami jelentősen csökkenti a rendszerbe belépés lehetőségét.)
A csak határozott idejű alkalmazás hitel képtelenné teszi a kutatót, hiszen nincs biztosítéka rá, hogy
3-4 év elteltével is fizetni tudja például egy lakáshitel részleteit, így egyetlen bank számára sem
jelent potenciális ügyfelet – a lakhatás hosszú távú megoldatlansága ismét csak csökkenti a
gyermekvállalási kedvet.
A pályázati ciklusok között gyakran több hónapos hiátus keletkezik, s az értelmiségi pályán dolgozó
személyek, illetve az onnan kiesők számára nincs speciális segítség a munkaügyi hivatalokban – így
a magasabb képzettség hátrányt jelent munkanélküliség esetén, és az ehhez kapcsolódó
(át)képzések, támogatások szempontjából.
A pályázatokból szülési szabadságra csak úgy lehet elmenni, hogy az zéró bevételt, illetve
minimális GYES-t és GYED-et jelent az otthon maradó szülő (a magyar viszonyokat tekintve
tipikusan az anya) számára. (Tudomásunk szerint az MTA Posztdoktori pályázatai szinte elviekben
is kizárják még a gyermekszülés miatti halasztás lehetőségét is, mivel az adott ösztöndíjakra
elkülönített támogatások átcsoportosítása problémákat okoz.) A csak határozott idejű megbízások
alatt a fizetésből élő kutató nem feltétlenül tudott annyi anyagi javat felhalmozni, hogy akár az egy
évig tartó ún. diplomás GYES-re elmehessen, s az ezzel járó bevételkiesést megengedhesse
magának. Lásd továbbá az e problémához kapcsolódó társadalmi szintű megbélyegzést a nem szülő
nőkkel kapcsolatban. A kutatónő közérzete eminensen befolyásolja a szakmai teljesítményét, így az
az érzés, hogy a társadalmi elvárásokhoz képest esetleg alulteljesít, a szakmai teljesítményére is
hatással van.

6. Hosszú távú kutatások ellehetetlenülése

A fiatal kutatói és posztdoktori ösztöndíjak jelenleg 2-3-4 évre pályázhatók (intézeti fiatal kutató 2
év, MTA Prémium 3 év, Bolyai maximum 3 év, NKFIH Posztdoktori 3 év). Ennek következtében
nem nyújtanak lehetőséget hosszú távú kutatások megvalósítására, így nem is segíthetnek hozzá
igazán komoly kutatási eredményhez. Példaként hozhatnánk, hogy az irodalomtörténészek által
preferált kritikai kiadások egy-egy kötetének elkészítése 8–10 évet igényel, míg az említett
ösztöndíjak csupán legfeljebb négy évre biztosítják a kutatási lehetőséget. A rövid időtartam gátolja
összeszokott és megfelelő felkészültséggel rendelkező kutatócsoportok létrejöttét, hiszen egyáltalán
nem biztos, hogy ugyanaz, a vizsgálandó és kiadandó anyagot már az előző ciklusban megismert
kutató még egyszer elnyeri a szóba jöhető ösztöndíjak valamelyikét, így a helyére másik „kezdő”
kutatót kell keresni, ha egyáltalán lehetséges találni ilyet. A kutatócsoportot így vagy a megszűnés
fenyegeti, vagy ha létszámát sikerül is kiegészíteni, az újabb és újabb betanulási időszak miatt az
eredmények messze elmaradhatnak az optimális esetben várhatótól.